,,Vándor utas téved erre gondolám,-s ajtómon áll,
Éj sötéten más se jár."
*Victoria szemszöge*
Az éjszaka közepén hirtelen felriadtam. A szobámban. Az ágyamban.
Azért furcsa ez az egész, mert nem emlékszem, hogy bejöttem volna ide és elaludtam volna. Hogy kerültem ide? Azt hiszem emlékszem..igen. Tegnap..vagy mikor is? Csak arra emlékszem, hogy nagyon fájt a fejem..
Megvan! Emlékszem! Hogy lehetek ilyen zavarodott? A tegnapi látomás miatt véget nem érőnek tűnő fejfájás gyötört. Láttam azt a fiút. Megint. Egyfolytában csak őt. És a tűz..Még mindig érzem a hőséget és a bánatot.
Felültem az ágyamban de hirtelen megriadtam. A sötétben valaki ült az állólámpa melletti széken.
Teljesen megrémültem. Sosem találkoztam már vagy 4 éve egy emberrel sem. És ők sem kerestek soha. Akkor meg, hogy kerülhetett ide egyáltalán?
Ösztönből rohantam az ajtó felé. Nem tudom ki ez, de nem is akarom.
Az idegen a levegőben kapott el, ugyanolyan gyorsasággal, és az ágynak nyomott. A csuklómat összeszorította a fejem fölött.
Felhúztam a térdem és megrúgtam a bordáját.
- Szállj le rólam!
Lecsúszott a csípőmhöz és rám ült, megakadályozva, hogy használjam a lábamat. A karomat még mindig a fejem fölé szorította, így nem tudtam mást tenni, csak vonaglani alatta.
A beszűrődő holdfény megvilágította arcának egy részét. De nem volt szerencsém, mert csak a száját és az orrát láttam, a sötétség mindent eltakart.
- Ki vagy te és mit akarsz tőlem?- kiabáltam.
Szája széle felkunkorodott.
- Hamarosan megtudod.- mondta. Különösen mély, de mégis lágy hangja betöltötte a szobát.- De ahhoz az kell, hogy nyugton maradj. Ha nem, kénytelen leszek más módszerhez folyamodni.- mondta és mosolya egyre zordabb lett.
A könnyeimmel küszködtem, egész testem olyan érzelmektől zúgott, melyeket meg sem tudtam nevezni.
Két választásom van. Vagy nyugton maradok és meghallgatom amit mondd, ami persze nem valami csábító, de a másik lehetőség sem. A másik, hogy tovább küzdök és megpróbálok eljutni az ajtóhoz. De ha sikerül is hová mennék? Nagyon messze van a város. Gyalog talán egy vagy két nap lenne, de biztos vagyok benne, hogy követne és ki tudja mit tenne velem ha elkapna.
Nehezen de belenyugodtam a helyzetembe.
Amikor látta, hogy nem ficánkolok alatta, az idegen legördült a csípőmről, de kezét a derekamon hagyta.
Teljesen nyugodtan feküdtem míg végre a kezeit lefejtette a derekamról.
Akkor én kaptam a lehetőségen.
Sec perc alatt talpon voltam az ágyon, és egy jól irányzott rúgással ágyékon rúgtam.
Semmi. Még csak össze sem csuklott a fájdalomtól. Teljesen ledöbbenve álltam ott félig nyitott szájjal.
Ő is kihasználta a helyzetet. Megint az ágyra nyomott. Most teljesen rajtam feküdt, csak egy vékony légréteg választott el minket egymástól.
- Figyelj.- mondta egy kis ingerültséggel a hangjában.- Egész éjjel csinálhatjuk ezt, de ezzel nem jutunk előrébb. Szóval. Befejezted?
- Na, és te befejezted?- kérdeztem dühödten, és most a hasát céloztam meg.
Erre megint egy mosolyt kaptam.
- Utolsó esély, Victoria.
Meglepetten néztem rá.
- Honnan tudod a nevem?- kérdeztem.
- Szeretnéd megtudni? Elmondom. De bíznod kell bennem.
- Mégis, hogyan bízhatnék egy..- abban a pillanatban a torkomra fagyott a szó. Már arra sem emlékszem, hogy hogyan folytattam volna a mondatomat. Csak ő számított. A holdfény teljesen megvilágította az arcát. Más szögből láttam őt. A látomásaimból. Azok a smaragdzöld szemek ugyanolyan mélységgel fürkészték az én tengerkék tekintetemet. Göndör fürtjei makacsul az arcába hullottak. Gyönyörű volt. Csak ilyen szóval tudnám jellemezni.
- Miért nézel így rám?- kérdezte, de csak akkor vettem észre, hogy már nem fekszik rajtam. Az ágy szélén ült és aggódva nézett rám.
Nehezen lélegeztem a döbbenettől. Meg se tudtam szólalni.
- Te..te vagy az..- csak ennyit tudtam kinyögni.
Mindent tudó pillantással nézett rám.
- Tudom, Victoria. Meg kell engedned, hogy elmagyarázzam. De ahhoz az kell, hogy nyugodt légy és nyitott. Hajlandó vagy ezt megtenni?
- Igen.- mondtam határozottan.- Hajlandó vagyok.
*Elizabeth szemszöge*
Azonnal felfutottam az emeletre, a fürdőszobámba. Forróra állítottam a vizet és lehámoztam magamról a vizes ruhákat. Utána beléptem a zuhany alá, és figyeltem, ahogy a bőröm átmelegszik. Miközben beszappanoztam a vállam és a nyakam azon gondolkoztam vajon Liam komolyan gondolta-e ezt az úgynevezett ,,alkut". Ma talán választ kaphatok a kérdéseimre. És ha ma ezeket megbeszéljük, akkor kihagyhatom a randit Liam-el. Ezen csak nyerhetek.
Zuhanyozás közben a hajamat is megmostam és megszárítottam. Azután száraz ruhát vettem és siettem is le a konyhába.
Liam a pultnak dőlve gondolkozott. Amikor leértem elmosolyodott, látva, hogy teljesítettem a kérését.
- Nos.- mondtam felvillanyozva.- Akkor a kérdéseim. Mondd el..
- Előbb még meg kell enned a levest.- mondta szórakozottan és leült az asztalhoz.
Hát persze. Élvezi, hogy ő diktálhatja a szabályokat.
Eleget téve a kérésének leültem mellé és bosszúsan néztem rá.
- Miért erőlteted ennyire, hogy megegyem a levest?- kérdeztem.
- A-a. Előbb a leves, azután a kérdések.- jelentette ki visszafojtva egy mosolyt. Most komolyan, mi olyan vicces?
- De, én csak azt kérdeztem..- akkor jöttem rá.- Értem már. Nem tehetek fel semmilyen kérdést, mivel nem fogsz rájuk válaszolni. Vágom. De akkor sem értem ezt az egész leveses témát.
- Csak megakarom előzni a lázadat. Miért kell neked mindenre magyarázat?- mondta mosolyogva. És az a mosoly egyszerűen fantasztikus volt. Annyira eltért a többi sötét vigyorától. Annyira..emberi volt és hétköznapi.
- Nem kell mindenre. Csak tőled.- mondtam ki az év leghülyébb mondatát. Ez a mondat annyira önző volt.
- Vigyázz! Még a végén azt fogom hinni, hogy flörtölsz velem.- mondta vigyorogva
Hát, nála teljesen máshogy érződött ez a mondat.
A szememet forgattam és lenéztem az asztalra. Csak akkor vettem észre, hogy a leves már rég ott gőzölgött előttem, a tányér mellett pedig a kanál is ott feküdt. Maga a leves nagyon jól nézett ki. A tészta mellett apró répa darabkák úsztak.
Megfogtam a kanalat de mielőtt neki kezdtem volna az evésnek Liam-re néztem.
- Leszögezném, hogy erre kérdésre válaszolnod kell. Tartanom kéne a mérgezéstől?- tudakoltam.
Lágyan felnevetett.
- Nem. Emiatt ne aggódj.
A kanalat megragadva neki láttam az evésnek. A leves egyszerűen isteni volt. Nagyon ízlett. Nem gondoltam volna, hogy Liam ilyen jól tud főzni. Amikor megettem így szóltam.
- Ez fantasztikus volt.- mondtam mosolyogva. Meg is lepődtem magamon, de nem csak én, hanem Liam is. A döbbenetét aranyos mosoly váltotta fel. Én most komolyan azt mondtam, hogy aranyos? Mi van velem? Ebben a levesben biztos volt valami.
- Örülök neki.- mondta. Azzal felkelt, megfogta a tányéromat és a mosogatóba rakta. Megnyitotta csapot és elkezdett..mosogatni. Látszik, hogy nagyon otthon érzi magát.
- Te nem eszel?- kérdeztem meglepetten.
Elfintorodott.
- Irtózóm a kanalaktól.
Jól hallottam?
- Tessék?- kérdeztem.
- Jól hallottad.
Nem bírtam tovább. Kitört belőlem a nevetés.
- Ez most komoly? A titokzatos Liam Payne fél a kanalaktól? Ne haragudj, de ez döbbenetes.
- Ha döbbenetes volna, nem nevetnél. És egyébként nem félek, csak irtózóm tőlük.
Megint elkezdtem nevetni, de hirtelen elkomolyodtam. Teljesen megfeledkeztem mindenről. A kérdésekről, az aurákról, a rejtélyekről. Hirtelen annyira felszabadultnak éreztem magam.
De aztán elálmosodtam. Levetettem magam a kanapéra és Liam-hez szóltam.
- Szóval akkor az első kérdésem..- ásítottam el a mondatot.
- Álmosnak tűnsz.- mondta.
- Lenyűgöz a megfigyelőképességed.- megint ásítottam.
- Szerintem holnapig várhatnak azok a kérdések.
- Nem!- álltam fel határozottan, de vissza is ültem. Mitől vagyok ilyen álmos?
Azután már csak annyit láttam, hogy Liam tátog előttem valamit érthetetlenül. Végül lecsuktam a szemem és minden elsötétült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése