,,Kevesen vannak, akik valamely valódi vagy képzelt jó tulajdonságon felháborodva, ne táplálnák magukban az önelégültség érzését."
- Mit is mondtál?- suttogtam gúnyosan.
- Szóval!-csicseregte Mr.Oconell.- Jeremy Kelly mellé, Stefan Clara-nál, Elinor Tom mellett foglal helyet..
- Tessék?- horkant fel felháborodottan Elinor.-Takonyzabáló, rágógumis Tom mellé? Isten ments, hogy én mellé üljek! Egyébként is mi a fenének? Április van. Majdnem év vége. Nem állhat elő ezzel a dologgal pont most!
- Előállhatok ezzel a dologgal és a félév végéig így is marad. És ha megbukik, jövőre is itt lesz, amikor is újra előállok ezzel a dologgal.- felelte a matektanár cinkos mosollyal. Na jó. Ez a pasi tuti, hogy szadista. Kifejezetten örömét leli a gyötrődésünkben.
Elinor szemrehányó pillantással jutalmazta. Nagyon híres erről a pillantásáról. Ettől mindenki jól hallhatóan felszisszent. Úgy tűnik Mr. Oconell immúnis rá, mert tapsolt egyet és a helyzet megvilágosodott előttünk.
- Na jó gyerünk nem érünk rá egész nap!
Elinor becsúsztatta a füzetét a táskájába és behúzta a cipzárt. Beharaptam az ajkam és búcsút intettem neki. Mivel az első padban ültem megfordultam és megnéztem mi folyik mögöttem. Mindenki sóhajtva kullogott az új helyére. Néhány dühös nézéssel is találkoztam, így inkább előre fordultam és magam elé néztem.
- Rendben, akkor mit is hagytam ki..áh igen! Liam maga Elizabeth mellé kerül.
Várjunk csak! Ki az a Liam? Végigfuttatam a névsort az agyamban de sehol sem szerepelt Liam nevezetű fiú. Azonnal felpattantam és hátranéztem. És akkor mellbe vágott a felismerés. Ugyanaz a fiú akit az álmaimban láttam. Magas, széles vállú, szőkés barna, oldalra fésült haj, mogyoró barna szemek amiket egyenesen rám szegezett. Ugyanolyan nézéssel figyelt mint azokban a rémálmokban. Ugyanazok a szemek. Ez nem lehet. Hiszen egy álom nem lehet valóság.Ő nem létezhet. Az lehetetlen.
Végül észbe kaptam. Állva bámulom őt! Ugyanolyan gyorsan ültem le, ahogyan felálltam. Liam letette a matekkönyvét az asztalra és becsusszant Elinor régi helyére. Mégis ki ez a fiú? És hogy került ide? Miről maradtam le?
Megpróbáltam úgy tenni, mintha most látnám először a fiút.
Rámosolyogtam.
- Szia, Elizabeth vagyok!
Sötét pillantása a vesémig hatolt,szája sarka felkunkorodott.
A szívem kihagyott egy ütemet, és abban a pillanatban éreztem, hogy borús félhomály ereszkedik fölém. Az érzés azonnal el is tűnt de még mindig őt bámultam. A mosolya nem volt barátságos. Olyan mosoly volt ami bajt sejtetett. Sokat ígérőn. Elkaptam a tekintetem és próbáltam a táblára és Mr.Oconell-re koncentrálni. Éreztem, hogy engem néz, de nem mertem odafordulni hozzá. A matekóra feszülten és csendesen telt, míg ki nem csöngettek.
A csöngetés után, nem foglalkozva új padtársammal rohantam média órára. Hallottam, hogy valaki utánam szólt de nem mentem vissza kideríteni ki volt az. Már majdnem elértem a médiatermet, amikor belebotlottam valakibe. Felnyögtem a fájdalomtól, mert pont a hátába ütköztem bele. Megfordult én pedig felnéztem rá, mivel magasabb volt mint én. Vidám kék szemekkel találtam szembe magam amikbe belelógott pár hajtincse, az arcáról pedig játékos mosoly sugárzott.
-Bocsánat!-rebegtem. Mielőtt jobban megnézhettem volna, rájöttem, hogy dolgom van. Kikerülve a vidám srácot beléptem a média terembe. Mss. Abigél pont utánam érkezett. Haját szoros kontyba fogta két ceruzával rögzítve. Elegáns, és egyben hétköznapi szoknyát és hozzá illő fehér blúzt viselt. Mint egy igazi riporter.
Gyorsan megkerestem a szememmel a helyemet, de megtorpantam. Liam az ablak melleti széken ült intenzíven engem figyelve. Úgy tettem mintha észre se venném, hogy szemeit le se veszi rólam miközben leülök a helyemre.
Mss. Abigél hangja betöltötte a termet.
- A mai órán gyakoroljuk kicsit az interjú készítést. De most nem kitalálnotok kell egy személyt, hanem a padtársatokkal kell kialakítanotok egy interjút. Tudjátok, mint a kérdezz felelek.-felkuncogott, de amikor észrevette, hogy senki sem nevet, folytatta.- Tudjatok meg annyit a padtársatokról, amennyit csak lehet. Lássatok neki!
Rákönyököltem az asztalra. Szuper. Így tuti,hogy meg fogok bukni. Muszáj lesz neki látnom a feladatnak, ha nem akarom, hogy ez bekövetkezzen. Szerettem volna elkerülni a vele való beszélgetést, a sötét pillantásával pedig nem akartam szembekerülni újra. Akár hogy is. Nem adhatom a tudtára, hogy ismerem. Úgy kell tennem, mintha nem tudnék róla semmit. Ez nem is lesz nehéz, hiszen tényleg semmit nem tudok róla. Pontosan erre kell rájönnöm. Hogy ki lehet ő valójában. És, hogy miért szerepel minden éjjel az álmaimban.
Odafordultam hozzá és már szóra is nyitottam a számat amikor akaratlanul is hátrahőköltem. Vészesen közel volt hozzám a térdünk össze is ért. Elektromosság futott végig rajtam ahogy érintkeztünk. Mi van velem? Már az érintése is ezt hozza ki belőlem? Ez így nem lesz jó. Erőt vettem magamon és ránéztem. Lazán hátradőlve ült a széken a kezei az ölében, szemeivel engem figyelve. De mi a fenéért néz állandóan? Vettem egy mély levegőt és megszólítottam.
- Mi a neved?- kérdeztem és már írtam is volna de nem mondott semmit. Az arcán szórakozott mosoly játszott.
- A neved?- ismételtem, azt remélve, hogy csak a képzeletemben fúlt el a hangom.
- Tudod a nevem.- mondta és pont időben néztem fel,hogy elkapjak egy sötét vigyort. Csak szórakozik velem.
- Nem, nem tudom! Nem is ismerlek! Azt se tudom ki vagy és mióta vagy itt!- mondtam ingerülten, mert már nagyon idegesített az a vigyor a képén.
- A nevem Liam Payne. Az új osztálytársad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése