,,Síri csöndbe semmisülve, kábulattal elgyötörve,
Álmot éltem, tébolyálmot, mint halandó senki más.."
Rémálmok. Minden éjjel. Már nem tudok különbséget tenni a valóság és az álom között. Mindig ugyanazok a képek. Tűz. Forróság. Szenvedés. Füst kering a levegőben. Egy fiú kifeszítve egy keresztre, ahogy lángok nyaldossák a testét. A fiú különös nyugodtsággal viseli a fájdalmakat, egyetlen nyögés, vagy kiáltás nélkül. A figyelmét nem ez köti le. Hanem én. A kínok közepette is a tekintete rajtam állapodik meg. Sötét barna szemeivel az én arcomat fürkészi. Mintha a tekintete egyetemi tudással rendelkezne. Mintha tudná, hogy mi fog következni. Mintha tudná, hogy meg fog halni.
~..~
Reggel megint ugyanúgy ébredtem mint mostanában. A testem izzadságban úszott, a hajam ziláltan és csapzottan omlott a vállamra. A takaró összetekeredve pihent az ágyamon, én pedig zihálva kapkodtam a levegőt. Kezdek hozzászokni az ilyen ébredésekhez. Ránéztem az ébresztőórára. Elkéstem. Gyorsan lezuhanyoztam, felvettem egy farmert és egy kék toppot, végül pedig lerohantam a táskámmal a lépcsőn. Anyu nem volt itthon, reggel korán elment dolgozni, de a reggeli ugyanúgy várt mint minden reggel. Áhítozva néztem a gabonapehelyre de nem volt időm enni. Sóhajtottam és kivágódtam az ajtón. Felültem a buszra és imádkoztam, hogy Mr.Oconell nehogy valami büntető feladatot rójon ki rám. Minek is töröm magam! Nem a könyörületességéről híres. És nem tudom miért, de engem sem szívlel nagyon. Amint beértem a suliba csodával határos módon pont csöngetésre értem be. De Mr.Oconell szúrós szemeit nem kerülhettem el. Mindig öt perccel csengetés előtt jön be a terembe, ne hogy bármiféle késésről lemaradjon. Nincs szerencsém. Sóhajtva megkerestem a helyemet és lehuppantam Elinor mellé. Ma hosszú, szőke haját lófarokba kötötte, és zöld pólóban virított. Zöld szemeivel aggódva nézett rám. Elinor és én kiskorunktól fogva a legjobb barátnők voltunk. Főként akkor, amikor a szemét Tom Winchester rágógumit rakott a hajamba és Elinor jól megrugdosta ezért. A barátságunk akkor kezdett igazán elmélyülni. De még ő sem tudott megmenteni a matektanárom karmai elől.
- Elizabeth Hatwahay! Már megint elkésett! Ezen a héten másodjára.- mondta, haragos kék szemeivel. Felnéztem Mr.Oconell öltönybe bújtatott alakjára. Magas volt, széles vállát tökéletesen kiemelte a sötét szövet. A krémszínű ing, valamint a hozzá passzoló,egy árnyalattal sötétebb karamellszínű mellény és nyakkendő kiemelte fehér bőrét. Ahhoz képest, hogy a matektanárom, egyáltalán nem tűnik idősebbnek nálam. Be kell ismernem egész helyes volt. Szőke haja volt, és tengerkékben úszó szemei várakozás teljesen néztek rám. Gondolom az ellenkezésemre várt. Természetesen ma sem marad el.
- Mr. Oconell pontosan csöngetésre értem be. Tulajdonképpen nem késtem el.-néztem rá nyugodtságot mutatva.
- Lehet, hogy nem..
- Na látja, maga is megmondta!..
- Még nem fejeztem be!- majdnem kiabált, szemeiben düh csillogott. Akaratlanul is megijedtem. Nem attól, hogy rám ripakodott, hanem mert a testét valamiféle sötét kék aura vette körül. Kétszer pislogtam. Nem tűnt el. Ezt én hoztam ki belőle?
Mélyen beletúrt szőke hajába, mintha nem csak az idegein hanem a sötét fátylon, ami az egész alakját befedte, próbálna uralkodni. Amint lenyugodott a fátyol eltűnt. Mintha ott se lett volna.
- Tehát. Minden diák ebben az iskolában, akiket tanítok, teljesen tisztában vannak vele, hogy az én óráim előbb kezdődnek, mint más tanároké. Azért, hogy ne maradjunk el a tananyaggal és ne kelljen jővőre is átvennünk az elmaradott fejezeteket. De ezt már év elején is elmagyaráztam. Akkor meg miért késik el folyton?
- Mint már mondtam, nem késtem el, és az, hogy maga elvesz öt percet a tanulók szünetéből az nincs benne a házirendben.- már én is kezdtem ideges lenni csak nekem nincs semmiféle sötét aurám ha dühös leszek- És nem ,,folyton", hanem másodjára értem be CSÖNGETÉSRE.
Gúnyosan felhorkantott- Nem értem, hogy lehet maga kitűnő tanuló, ilyen lassú felfogással. Teljesen mindegy. Én vagyok a tanár, maga pedig a diák. Én döntöm el, hogy ki késik el, és ezért milyen büntetést kap.
Tiltakozóra nyitottam a számat, de leintett.
- Nem érdekel a kifogása. A tényeken nem tud változtatni.- önelégült vigyor terült szét az arcán. Ekkor arra gondoltam, hogy imád büntetéseket osztogatni, főleg ha én vagyok az a személy akinek adhatja.- De úgy tűnik nem tanul a leckéből, bármennyi büntetést is adok magának. Így hát, bűnhődjön az egész osztály!
Ebben a pillanatban mindenki felnézett és az utolsó mondatot elemezte magában.
- De hát azt mondta nincs büntetés!- szólt közbe Elinor.
- Nem. Én azt mondtam, hogy Hatwahay- kisasszonynak nincs.
- De ezzel is büntet! Az osztály ki fog nyírni!- mondtam ellenkezve.
- Ebben biztos vagyok!- bólintott mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Karba fontam a kezem.- Nehogy belehaljon az együttérzésbe! Már a síromat is megásta?- Elinor ekkor oldalba bökött.
- Ne önts olajat a tűzre.-szólalt meg megnyugtatóan.- Lehet, hogy nem is lesz olyan vészes.
- Akkor hát, a büntetés! Egy új ülésrend!- harsogta a tanár, mire mindenkiben meghűlt a vér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése