,, Nincs olyan érték, amelyet társ nélkül birtokolni kellemes volna. "
* Victoria szemszöge*
Megint azok a különös látomások..Mintha sosem akarnának nyugton hagyni. Már majdnem 3 hónapja kell elviselnem őket. Eleinte még csak arról volt szó, hogy miről fog szólni a holnap.. De mostanában egyre intenzívebben gyötörnek.. Nem akarnak elengedni.. Az elején olyan volt, mintha egy álom válna valóra, mintha csak álmodtam volna az egészet. De most olyan..valóságosak. Mi történik velem?
Az édesapámat 12 évesen veszítettem el: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismertem. Azóta, teljesen egyedül vagyok az erődházban és társaságot csak a színes, digitális magazinok adnak. Nem tudom milyen lehet odakint. De ha el is próbálnék menni innen, akkor is túl nagy a távolság. Én mindig is itt éltem. Talán félek a külvilágtól. Vagy talán túl sok minden köt ide..az édesapám emléke. Anyámmal soha nem találkoztam. Sosem volt egyetlen barátom sem. Persze jártam iskolába, és nem vagyok őskövület, hogy ne tudnám mi az a mobiltelefon, meg tv, de már vagy 4 éve vagyok itt.. Túl sok ideje. Hamarosan itt a születésnapom. De nem izgulok. Ez is ugyanolyan lesz mint a többi. Magányos és csöndes.
~..~
* Elizabeth szemszöge*
Amint kiértem az osztályból, egyenesen Mr. Oconell irodájához vágtattam új padtárs reményében,mert a mostanit ki nem állhatom. Amikor már elértem volna az ajtót megint belebotlottam valakibe. Az előző vidám srácba. Másodjára volt lehetőségem jobban megnézni. Kék csíkos ing, sötét,piros nadrág és zokni nélküli cipő. Neki is barna haja volt, mint Liam-nak, csak sokkal sötétebb. Néhány tincs bele lógott a szemébe. Most is ugyanazokkal a kék szemekkel nézett le rám. Mosolyogva játékos hangon szólalt meg.
- Úgy tűnik nagyon szereted a hátamat.
- Ó! S-sajnálom. Csak sietek..- dadogtam.
- Azt látom. Egész nap rohangálsz.
- Tudod, nekem nincs időm itt álldogálni a folyóson semmit téve mint neked. Másoknak fontos elintéznivalójuk van, például megszabadulni valakitől.- mondtam felháborodva.
Ekkor a srác előre lépett, én pedig a falig hátráltam. A vidám csillogás azonnal eltűnt a szeméből. Fagyos, hideg tekintet váltotta fel. Amikor már nem tudtam hova menni, neki támasztott a falnak. Csak egy vékony légréteg választott el minket egymástól. Az egyik kezét a nyakam mellett a falon, a másikat az államon pihentette. Összeszorítottam a szemem. Nem mertem ránézni.
- Igazán? Abban segíthetek..- suttogta és közelebb hajolt. Már azt hittem, hogy megcsókol, és készültem is eltolni magamtól, de megakadályozott a nagy csattanás amit hallottam. Kinyitottam a szemem. A fiú a földön vonaglott, ahogy próbált felkelni. A tekintete köztem és mellettem cikázott. Oldalra néztem. Liam-at véltem látni dühösen fújtatva. A kék szemű srác az ingujjával letörölte az ajkából kibuggyanó vért és..felnevetett. Én nem tudom, hogyan reagáltam volna, de biztos, hogy nem röhögnék. Mondjuk, ki tudja. Még sosem kerültem ilyen helyzetbe.
- Nahát, Payne. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan itt termesz. Egyébként szép ütés volt.- szólalt meg, és feltápászkodott. Szóval, akkor az egészet direkt csinálta. De miért? Azért, mert tudta, hogy Liam meg fogja ütni? Ennek semmi értelme.
- Hidegen hagynak a játszadozásaid. Ha még egyszer a közelébe mész, a következőt nem fogod olyan szépnek találni.- nézett rá haragos tekintettel Liam és karon ragadott.- Elmegyünk.
Próbáltam kiszakítani magam a szorításából, de túl erősnek bizonyult. Végig vonszolt a folyósón, de a hátam mögül még hallottam a srác magabiztos mondatát.
- Még találkozunk, Elizabeth.- a nevem az ő szájából túlságosan is hideg és félelmetes volt.
Azt hiszem, lesz min aggódnom ebben a félévben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése