5.fejezet- Végeztünk!

,, Kevés embert szeretek igazán, még kevesebbről van jó véleményem."

Nem volt rá szó, mennyire mérges voltam. Egyébként az egész jelenet alatt is frusztrált, hogy nem tehetek semmit az ellen, hogy Liam megszabja nekem kivel és hova mehetek.

- Eressz már el!- kiáltottam. Meg se hallotta amit mondtam, a szorítása nem engedett, csak vonszolt tovább a folyosón míg ki nem értünk az udvarra. Megállt és felmérte nem e történt bajom. Miért történt volna?

- Soha többé nem mehetsz még a közelébe sem! - a testtartása nyugodt volt, de a tekintete korántsem.

Ettől még jobban dühbe gurultam.

- Mégis kinek képzeled magad, hogy megmondhatod kivel legyek és kivel nem!? Azt se tudom ki vagy! Semmi közünk nincs egymáshoz! Az, hogy az osztálytársam vagy, nem jelenti azt, hogy megmondhatod, hogy mit csináljak!

Láttam, hogy azt mérlegeli magában, hova fog mindez vezetni. Mind a ketten pontosan tudtuk, hogy igazam van. Minden rezdülését gondosan uralta, érthetetlenül, nyithatatlanul állt előttem.

Beletúrt szőkés barna hajába, mintha önuralomért könyörögne. Rendben, talán a szavaim túl durvák voltak, hiszen úgy tűnik próbál attól a fiútól megvédeni. De miért? Egyáltalán miért törődik velem annyira. Hiszen alig ismerjük egymást. Próbáltam nyugalmat gyakorolni magamra és a hangomra is.

- Egyébként, nem szándékosan találkoztam vele. Teljesen véletlen egybeesés volt. Mr.Oconell-t akartam megkeresni, de beleütköztem ebbe a srácba, ma már másodjára.- Erre egy meglepett arckifejezést kaptam.

- Másodjára?- kérdezte.
- Igen. Először, amikor a média teremhez siettem.- Minek magyarázkodom neki? Semmi köze hozzá. De..valamiért nem így érzem. Valamelyik részem azt mondja, igenis van köze hozzá, és joga van tudni. Ezt az érzést nem tudtam hova tenni.- De miért olyan fontos ez?
Az arckifejezése megváltozott, az előző dühöt csúfondáros mosoly váltotta fel.
- Miért vagy ilyen esetlen? Mindenkinek neki mész.
- Jól szórakozol, ugye?- kérdeztem keserűen.
- El sem tudod képzelni mennyire.-még a foga is kilátszott, ahogy mosolygott.
- Nem szeretek melletted ülni.- jelentettem ki.- Nem szeretek a padtársad lenni. Nem szeretem a leereszkedő mosolyodat.- Az állkapcsom megrándult; ez csak akkor történt amikor hazudtam. Azon tűnődtem vajon most hazudok-e. Ha igen, szerettem volna bokán rúgni magam.- Nem kedvellek.-mondtam olyan meggyőzően, amennyire csak tudtam.
- Örülök, hogy a matektanár összerakott minket.- Némi irónia csengett abban a szóban, hogy ,,matektanár˝, de nem tudtam rájönni miért.
- Azon fáradozom, hogy megváltoztassam a helyzetet!-ellenkeztem. Aztán eszembe jutott valami.
- Úgy tűnik sok mindent tudsz rólam. Többet mint kellene. Úgy tűnik pontosan tudod, mit kell mondanod ahhoz, hogy kényelmetlenül érezzem magam.
- Megkönnyíted a dolgom.
Dühbe gurultam. Megint. Ez a srác, csak ezt az egy érzést tudja kiváltani belőlem?
- Akkor beismered, hogy szándékosan csinálod?
- Micsodát?
- Ezt, hogy..provokálsz.
- Mondd újra, hogy ,,provokálsz˝! Olyan provokatív a szád, ahogy kimondod..
- Elég! Végeztünk!- sarkon fordultam és otthagytam. Illetve otthagytam volna, de utánam szólt.
Elizabeth!- megálltam, de nem fordultam meg. - Komolyan gondoltam amit mondtam. Ne menj a közelébe. A te érdekedben. Nem tudod mivel állsz szemben.
Dehogyisnem. Pontosan tudtam.


Egy idegesítő padtárssal, aki perverz módon mindent tud rólam, és minden egyes alkalommal imád kihozni a sodromból és szórakozni rajtam. Csak azt nem értem miért csinálja. És miért pont velem? És miért viselkedett olyan furcsán, amikor azzal a kék szemű sráccal voltam? Túlságosan is dühös volt. Túlságosan védelmező. És azok a különös érzések iránta. Félreértés ne essék, nem vagyok belé szerelmes vagy ilyesmi (még csak az kéne) hanem inkább úgy érzem, hogy..bízhatok benne. Különös. Nem tudom jobban hangsúlyozni, semmit nem tudok róla, így eléggé furcsa ez az egész bizalom dolog. Nem. Ő lenne az utolsó ember akiben megbíznék.
- Helló, drága!- köszönt nekem Elinor. Hál' Isten. Ő most az egyetlen, akire szükségem van.
- Miért kullogsz itt egyedül a folyosón?- mosolygott rám.
- Mindegy. Mi van veled? Nem láttalak az órákon.
- Áh, hogy az. Mss. Abigél matek után felkeresett és adott pár javítani valót a suliújsággal kapcsolatban. Szerinte kicsit csicsás.- bosszúsan fújtatott.- Annak a nőnek nincs ízlése.
Nem tudtam türtőztetni magam, kitört belőlem a nevetés. Igen. Határozottan erre volt szükségem.
- Hé! Ne nevess! Te is kaptál egy kis melót!- nyújtott át nekem egy vastag papírköteget.
- Nekem? Hiszen már megírtam az e havi cikket.- Én és Elinor voltunk a suliújság szerkesztői. Én írtam a cikkeket, ő pedig fényképezett és adott egy kis életet magának az újságnak.
- Lehet, de amikor végeztem, azt mondta, hogy ne csak a sportokról, a kajáról, szakkörökről stb. írj hanem valami más témáról. Hogy mi történik a diákok körében, a továbbtanulási lehetőségeket bla bla bla.. Érted. Én azon gondolkodtam mi lenne, ha az igazságtalan ülésrendekről írnál.- elfintorodott.- Például most tudtam meg, hogy taknyos Tomnak ma reggel ért véget a tetűkúrája.
A padtárs gondolatra azonnal eltűnt a jó kedvem.
- Hát az én párom se egy főnyeremény.
- Az új diák? Mi bajod vele?
- Kiráz tőle a hideg. Tudta mi a kedvenc tantárgyam.
- Ráhibázott?
- Tudott még..más dolgokat is.
- Mint például?
Felsóhajtottam. Több mindent tudott, amit szerettem volna nyugodtan átgondolni.
- Hagyjuk.-mondtam végül.- Meg fogom mondani Mr. Oconell-nek, hogy vissza kell cserélnie bennünket.
- Ez az! Gyerünk!- lelkesedett Elinor.- Hasznát vehetnéd az új cikkedhez: ,,Az ülésrend arcul csap."
Hmm. Tetszik
A nap végén én voltam akit arcul csaptak. Mr. Oconell lehurrogta a kérésem, hogy gondolja át az ülésrendet. Úgy látszik Liam-hez ragadtam.
Egy ideig.