8.fejezet- Teljesen egyértelmű

,,Csak arra gondoljunk vissza a múltból, aminek az emléke örömet szerez."

- Én kevésbé.- mondtam szemrehányó pillantással.

- Ne legyél már ennyire morcos! Tudom, hogy kedvelsz.- vigyorgott és előrelépett.

- Akkor, nagyon rosszul tudod.- léptem hátra.

- Tudom, hogy közelebbről is meg akarsz ismerni.- újra egy lépés előre.

- Kezdem kétségbe vonni az ép eszűségedet.- egy lépés hátra.

- Tudom, hogy meg akarsz csókolni.- megint egy előre. A tekintete az enyémbe fúródott. Volt abban valami furcsa, ahogy rám nézett.

Itt megálltam. És felnevettem. Sokkal jobban meg volt lepődve, mint kellett volna.

- Igen, ez teljesen egyértelmű. Mi mást akarhatnék egy idegentől?- megráztam a fejem és tovább indultam, de hirtelen megtorpantam. 

Louis alakját egy csodaszép, világoskék fényfátyol ölelte körül. Hasonló volt, mint Mr. Oconell-é de az övé valamivel sötétebb árnyalatú kék volt, viszont Louis-é.. egyszerűen gyönyörű volt. A kék fátyol tökéletesen illett a fiú hasonló színű szeméhez. Transzba ejtett annyira mesébe illő volt. 

A gyönyörködésből Louis önelégült mosolya rántott ki. Ezt nem hiszem el. Meddig bámulhattam megállás nélkül? Nem, nem is akarom tudni. Legalább a büszkeségemet nem akarom elveszíteni.

Megráztam a fejem és gyors léptekkel elértem  a termet, de a biztonság kedvéért hátrapillantottam. Louis még mindig ott volt de a fény..sehol. Egyszerűen eltűnt. Ugyanez történt Mr. Oconell-el is amikor nagyon ideges lett. Értem már. Nála azért jelent meg ez a különös aura, mert nem tudott uralkodni az érzelmein. De valami még mindig nem világos. Louis-nál nem merülhetett fel ez a feltevés, hiszen ő teljesen kordában tartja az érzelmeit. Akkor miért engedte, hogy lássam? De ami még jobban nem hagy nyugodni. Más is látja egyáltalán, ezeket az aurákat vagy csak én? Mert ha nem, akkor lehet, hogy kezdek megőrülni.

*Victoria szemszöge*

Azt hiszem meg fogok halni. Legalábbis ezt gondoltam, amikor már a padlón fetrengtem a fájdalomtól, a fejemet szorongatva. Mégis mi van velem? Eddig a látomások sosem jártak fájdalommal. Egyszerűen csak gyorsan megjelentek és ugyanolyan hamar, el is tűntek. Persze, nem mondanám, hogy a régiek is teljesen normálisak voltak. Először 3 hónapja észleltem őket. Eleinte minden rendben volt, csak ilyen bugyuta dolgokat láttam, azt, hogy mit fogok enni, olvasni. Furcsa volt, de nem volt vele semmi bajom. De azután.. kezdtek egyre intenzívebbek és komolyak lenni. Folyton egy fiút látok. Egy tűzben. És valamit a hátán, de túl homályos. Lángok takarják. Az a véget nem érő tűz.. De miért pont engem gyötörnek? Hiszen én csak egy vadász lánya vagyok. Nem vagyok fontos személy. Sosem voltam az. 

Egyáltalán mik is azok a látomások? Valóság? Őrült elme képzelgései? Különleges lelki jelenség? Magam sem tudom. Bár lehet, hogy kezdek megőrülni. És mit jelentenek egyáltalán? Soha életemben nem láttam ezt a fiút. Akkor miért látom őt egyfolytában? Kérdések, kérdések. Semmi válasz.

Hirtelen minden elsötétült. Az őrjítő fejfájás abbamaradt. Nem láttam mást csak a tébolyult, de megnyugtató sötétséget.

*Elizabeth szemszöge*

A teremben megnyugtató csönd ereszkedett az osztályra míg írtuk a matekdolgozatot. Én a lapom fölé görnyedve szorgalmasan körmöltem a válaszokat. Míg az én tollam sürgető és kapkodó volt, addig Liam-é lágyan súrlódott a papíron. Hihetetlen, hogy ilyen nyugodtan veszi az egészet, hiszen csak tíz percet kaptunk rá és már az utolsó feladatot is kitöltötte. Ilyen jó lenne matekból? Letette a tollát és megfordította a lapját.
Vetettem rá egy sanda pillantást, amit ő természetesen azonnal észrevett. Pimasz vigyor jelent meg az arcán. Kitépett a füzetéből egy újabb lapot és írni kezdett. Amikor végzett, odanyújtotta. Kérdőn néztem rá, de azért elolvastam.
Ne less!
Bosszúsan, de visszaírtam.
Te lennél az utolsó ember az osztályban, akiről le lesném a feladatot. Kösz, de megoldom magamtól is.
Visszaadtam, és tovább írtam a dolgozatot. 
Azonnal visszaírt.
Nem épp a dolgozatra értettem.
Felnéztem. Játékosan megemelte a szemöldökét. Belül nevetett. Tudtam.
Ezt válaszra sem méltatom.-írtam.
Méltattad.
Olyan dühösen dobtam vissza a papírt, hogy még Mr. Oconell is észrevette.
- Csak nem leveleznek egymással?- kérdezte de a szemében vidámság ült. Örült, hogy újra nekem adhat majd büntető feladatot. 
- De. És mit tesz ellene?- kérdezte Liam. Mosolygott, de kicsit sem volt vidám. Így még sosem láttam.
Oldalba böktem.
- Jól vagy?- suttogtam.- Ne feszítsd túl a húrt. Lehet, hogy megússzuk annyival, hogy elültetnek egymástól.
Őszintén szólva, szívesen veszekedtem volna Mr.Oconell-el a rend kedvéért, de a gondolat, hogy nem kell tovább elviselnem Liam pimasz vigyorát ha elültetnek, sokkal ígéretesebbnek tűnt. Ha pedig Liam visszaszól és még dühösebb lesz, lehet, hogy valami másmilyent szab ki nekünk és akkor megint együtt kéne töltenünk az időt. Ezt szeretném elkerülni.
- Jól hallom? Visszabeszél? Rendben, talán annyival beértem volna, hogy elültetem magukat.-francba- De ha így áll a helyzet.. Tegyük érdekesebbé.-pszichopata.-Maguk ketten az órák után szépen itt maradnak, és kitakarítanak. Legalább lesz idejük megbeszélni azt, ami itt az órán olyan sürgős volt, hogy rá kellett pazarolni a dolgozatra kiszabott idejüket is. Végső soron..van valami ellenvetésük?
- Igazából lenne..- kezdtem bele, de leállított.
- Csak udvariasságból kérdeztem. Már tudhatná.- vetett rám unott pillantást.- Most pedig adják be a dolgozatokat.
Mindenki kisétált és a lapokat egyesével helyezték az asztalra.

Az óráknak hamar vége lett, így hát én és Liam bent maradtunk az osztályban egy vödör vízzel és egy felmosóronggyal. Míg én a padokat törölgettem, addig Liam lazán, de precízen mosta fel a padlót. Egyszer- kétszer felpillantottam rá, hogy hogy halad. Nagyon lassan. Mintha direkt akarná húzni az időt. Amikor végeztem, köszönés nélkül kisétáltam volna, ha meg nem állít. Pont az ajtóban állt, keresztezve az utamat. Fantasztikus.
- Nem kellene takarítanod?- mutattam körbe.
- Mit csinálsz vasárnap este?- kérdezte.
Rámeredtem.
- Randira hívsz?
- Kezdesz pimasz lenni. Ez tetszik, angyalom.
- Nem érdekel mi tetszik neked. Nem megyek veled sehová. Randira nem. Egyedül nem.- Szerettem volna fenékbe rúgni magam, amikor elöntött a forróság arra a gondolatra, hogy vajon milyen lenne egy este kettesben Liam-mal. Valószínűleg nem is gondolta komolyan. Csak gyötörni akar valami olyan oknál fogva, amit csak ő ismer.- Várj, angyalomnak hívtál az előbb?- kérdeztem.
- És ha igen?
- Nem tetszik.
- Pedig marad. Angyalom.
- Egyáltalán miért hívsz randira?
Nem tudtam megfejteni ezt a srácot. A korábbi forróság még mindig az véremben lüktetett. Kettesben Liam-mal érdekes lenne és..veszélyes. Azt nem tudtam pontosan mennyire, de ebben a kérdésben hallgattam az ösztöneimre.
- Egyedül akarok maradni veled.
- Figyelj, Liam, nem akarok durva lenni de...
- Dehogynem.
- Hát te kezdted.- Édes. Nagyon érett.- Teljesen mindegy. Egyébként sem mehetek el otthonról, ha másnap iskola van.
- Azért, mert más nap iskola van, vagy azért, mert kényelmetlenül érzed magad a jelenlétemben?- Ajka közömbös vonalba húzódott, de számító mosolyt fedeztem föl mögötte. Igen, tényleg ilyen hatással volt rám. Hajlamos volt arra is, hogy minden logikus gondolatot kisöpörjön a fejemből.
- Szerintem vissza kéne menned takarítani.- néztem a felmosó rongyra.
Az ajtófélfának dőlt.
- Bár téged nem érdekel, tetszik, hogy az iskolában nincs olyan srác, aki megfelelne az elvárásaidnak.
- El is felejtettem, hogy te szakértője vagy az én úgynevezett, elvárásaimat illetően- vetettem oda gúnyosan.
- Te nem vagy gyanakvó, Elizabeth. Szégyenlős sem. Csak nagyon jó indokra van szükséged, hogy megismerkedj valakivel.
- Már nem akarok magamról beszélni.
- Azt hiszed mindenkiről tudsz mindent.
- Ez nem igaz.- vetettem ellen.- Példának okáért nem tudok sokat..rólad.
- Nem vagy kész rá, hogy megismerj.
- Belenéztem az aktádba.
A szavak egy ideig csak lógtak a levegőben, míg Liam végül megtörte a csendet.
- Ez nem illegális?- kérdezte nyugodtan.
Felnevettem. A múlt ismétli önmagát.
- Nahát! Én is ugyanezt kérdeztem tőled, amikor elmondtad, hogy elolvastad az enyémet. Ó, várj! Csak leellenőrizted amit eddig is tudtál.- mondtam szemrehányó pillantással.
Amikor nem válaszolt, folytattam.
- Semmi. Még egy nyamvadt oltási könyv sem szerepelt benne.
- És ezt azért mondod, mert félsz, hogy járványt okozok? Pestist vagy kanyarót?- még csak nem is tettette, hogy ez meglepné.
- Ezt azért mondom, mert tudom, hogy valami nem stimmel körülötted. Nem csaptál be mindenkit. Rá fogok jönni, mire készülsz. Le foglak leplezni.
- Állok elébe.
Elpirultam, mivel túl későn vettem észre a célzást.
Hirtelen ellökte magát az ajtótól és mögém került.
- Tudod mit? Ha eljössz velem, akkor válaszolok a kérdéseidre.- suttogta.- Vasárnap, este hétkor.
 Azzal visszament a felmosó rongyhoz és folytatta a takarítást.
- Ja és ha kell, hívj fel.- mondta.
- Ne számíts rá! Nem foglak felhívni! Nem..soha!- mondtam és azzal kiviharoztam a teremből.
Tudtam, hogy hazudok. Mindketten pontosan tudtuk, hogy előbb-utóbb fel fogom hívni.