,, Én bizony nem félek a bűntudattól - úgyis hamar elmúlik."
Nem volt semmi értelme. Szó szerint semmi nem volt benne. Csak a neve és, hogy mikor iratkozott be a suliba. Semmi más.
- Na?- kérdezte Elinor előrehajolva- Megtudtál valamit?
Sóhajtottam, leplezve a megrándulásomat.- Nem, semmi érdekes. Szerintem vissza kéne vinned, mielőtt az igazgató észreveszi, hogy elloptad. Egyébként köszi. De most mennem kell. Még be kell fejeznem a cikket.
- Szívesen.- mosolygott rám.- És hé! Mondtam, hogy kölcsönvettem!
Elnéző mosollyal néztem rá.- Hát ,persze Elinor. Hát, persze.
A hazafelé vezető úton egy rövid ideig hagytam, hogy Liam körül keringjenek a gondolataim. Volt benne valami hihetetlenül csábító. És hihetetlenül kísérteties. Minél többet gondoltam erre, annál inkább meggyőződtem arról, hogy valami..nincs rendben vele kapcsolatban. Az, hogy szeret provokálni, ami kifejezetten nem újdonság de van némi különbség aközött, hogy órán kiveséz, és a teljesség kedvéért.. Pont ekkor ugrott be valami. Amikor azzal a kék szemű sráccal voltam, volt abban valami különös, ahogy megvédett. Először is: sosem láttam még azelőtt azt a srácot, de egyáltalán nem akarta, hogy a közelébe kerüljek. Másodszor: úgy néztek egymásra, mintha régóta gyűlölnék egymást. És mégis, az egész helyzetben volt valami furcsa. Liam miért nem enged a közelébe? Mi lehet az az ok, amiért nem kedvelik egymást? Az a nézés..nem szimpla gyűlölet volt. Több annál. Mintha a kettejük közötti harc régóta tartana és soha nem érne véget. Vajon mi játszódhatott le bennük a jelenet közben?
Amikor hazaértem befejeztem a cikket, megcsináltam az elmaradott házikat és ágyba bújtam. Mielőtt elaludtam volna, eszembe jutott valami. Nem gyötörnek már azok a borzasztó rémálmok, már vagy két napja. Mióta..
Találkoztam Liam-mel. Nem. Ez csak egy idióta egybeesés. Nincs semmi jelentősége. De ha számba vesszük Liam rejtélyes viselkedését, a különös figyelmét amivel nap mint nap megajándékoz engem..talán jelent valamit. Tud valami olyasmit, amit én nem. Eltitkol valamit. És én rá fogok jönni, mit.
Másnap a suliban épp a folyosón sétáltam amikor véletlenül leejtettem a könyvemet. Lehajoltam, de valaki más vette fel helyettem. Sóhajtottam. Megint azok a kék szemek. Ugyanaz a mosoly. Senki ne értse félre, nem azt mondom, hogy ronda, sőt, nagyon is helyes volt de..nem kívánkoztam épp vele találkozni, vagy beszélgetésbe elegyedni. A mostani napok elég nehezek a számomra, és egyáltalán nem akarok még egy problémát. Arra ott van nekem Liam.
Elvettem a könyvet, szóra se méltatva kikerültem és folytattam az utamat a terem felé. Utánam jött.
- Mi az, észre sem veszel?- játszott sértettséget a hangja.
- Pontosan- vetettem rá lapos pillantást.
- Mivel érdemeltem ki ezt?-
Megálltam.
- Hogy mivel? Még kérdezed? Nem is ismerlek, de a falnak löktél és el sem tudom képzelni, mi is volt a szándékod..
- Én igen.- szúrta közbe perverz vigyorral.
- Hát persze. Persze, hogy el tudod képzelni- forgattam a szemem. Most komolyan, minden srác akivel találkozok perverz? Ne is válaszoljon senki.
- Mindegy.- folytattam.- A lényeg, a lényeg nem ismerlek, és nem is akarlak.
Tovább mentem, de az utamat állta.
- Én viszont téged, igen. Kezdjük is a bemutatkozást. A nevem Louis Tomlinson. Örülök, hogy találkoztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése